TOBE Gallery
A TOBE Gallery 2013-ban Budapesten alapított, kortárs fotográfiára specializálódott galéria, amely feltörekvő és elismert magyar, valamint latin-amerikai művészeket mutat be. 2017 óta nemzetközi művészeti vásárokon és fesztiválokon val?
Adatok és elérhetőségek

A TOBE Gallery-t 2013 októberében Budapesten alapították azzal a céllal, hogy nemzetközi láthatóságú platformot alakítson ki magyar és ibero-amerikai kortárs művészek számára. A galéria fókuszában elsősorban a fotó- és a kollázsművészet áll, az általuk képviselt alkotók munkásságában a magas művészi minőségre való törekvés kísérletező kedvvel párosul. Az egyedi profillal rendelkező galéria immáron több mint tíz éve megkerülhetetlen színtér a magyar fotóművészeti életben. A TOBE Gallery 20 alkotót képvisel, köztük elismert és feltörekvő művészeket egyaránt.

A TOBE Gallery küldetése a kortárs fotóművészet minél szélesebb körű terjesztése, megismertetése és megszerettetése. Ennek érdekében számos jelentős nemzetközi vásáron (Paris Photo, Unseen Amsterdam, Photo London stb.) és fesztiválon vettek részt az utóbbi esztendőkben. A galéria hitvallása, hogy a fotográfia egyenrangú partnere bármely más művészeti területnek. Az általuk képviselt alkotók közül sokan több médiumban is dolgoznak, ezáltal a képalkotási technikák olykor szétválaszthatatlan, hierarchiamentes bemutatására törekednek.

A TOBE Gallery 2017 novemberében kezdte el működését a Bródy Sándor utcában; az új és nagyobb galériatér lehetőséget ad arra, hogy a külföldi művészek munkássága a budapesti színtéren még inkább láthatóbbá váljon, de a kortárs magyar fotóművészet nemzetközi kontextusba helyezését is elősegítse. A TOBE 2022 óta két kiállítótérrel rendelkezik; a nagyobb galériatér főként fotóművészek bemutatkozására ad lehetőséget, míg a TOBE Cabinet inkább pop-up jellegű kiállításoknak, rendezvényeknek ad otthont. A TOBE Project nevű új galéria különböző képzőművészeti ágak – például festészet, video art és szobrászat - izgalmas kölcsönhatásainak feltérképezésével foglalkozik. A projektgaléria jelenleg négy művészt képvisel, de szorosan együttműködik számos más alkotóval is.


Események a Budapest Artinerisen
Jelen Ádám: STUDY OF BEING
09 szept.-03 okt. 2026
Jelen Ádám Study of Being című sorozata a jelenlét és hiány közötti átmeneti állapotokat vizsgálja. Hátrahagyott tárgyak, elmosódó látványok és sejtetett történetek a múlt halvány lenyomatait és a változás törékeny pillanatait i
Szabad belépés
Kiállítás
TOBE Gallery
Bródy Sándor utca 36.